2013. május   
  --------------------------  
H K Sz Cs P Sz V


1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Csatlakozz a hírlevelünkhöz!
Név:
E-mail:






Háztörténet

Az 1920-as évek elején a Nagykörút ezen szakaszán csak a Décsi mozgó (Teréz körút 28.) és a Nyugat (Teréz körút 41.) üzemelt.

 

A hiányból adódó lehetőséget használta ki a Genius Film, az UFA filmgyár budapesti képviselete, amikor tárgyalásokat kezdett a MÁV-val egy felépítendő filmszínház ügyében. A választott terület az 1923–24-ben beépített utcácska helyén ideiglenesen létesített gépcsarnok feletti tér lett. A terveket a néhány évvel korábban megnyílt Corvin mozi tervezője, Bauer Emil készítette. A mozit 1926-ban adták át, s az Est Hármaskönyve szerint ekkor az UFA Színház külseje kész látványossága volt a fővárosnak, a Nyugati pályaudvarra érkező idegeneknek.

 

 

 

 

A német UFA filmgyár budapesti képviselete által a két MÁV-ingatlan közötti utca beépítésével, egy gépcsarnok felett kialakított, látványosan nyitódó-csukódó tetővel ellátott, több mint 700 főt befogadó mozi szenzációszámba menő fogadtatásáról olvashatunk a korabeli sajtóban.

 

E beszámolók elsősorban a valóban pazar kialakítású historizáló, olasz barokk díszítőelemeket felvonultató dekorációt és a korszerű technika vívmányait felhasználó megoldásokat dicsérik. A látványos és elegáns berendezések mellett a formaruhás személyzetért, a magas színvonalú műsorért, a zenekar és a beépített orgona által nyújtott zenés színházat felidéző teljesítményért is lelkesedtek.

 

A villamos berendezések között valódi újdonságnak számítottak a színszűrőket is irányító mechanikus kapcsolószerkezetek, az elektromos erőátvitellel működő függöny- és tetőnyitó szerkezet, valamint a többszínű neonvilágítás.

 

 

 

 

A mozi ünnepi megnyitóján Karinthy Frigyes Prológusa után magyar és UFA-filmhíradót, majd a Charley nénje és a Varieté című filmeket láthatta a közönség. A több mint hétszáz nézőt befogadó mozi építkezésébe és a műszaki felszerelésekbe az UFA 160 ezer dollárt fektetett be. Az akkori kor legmodernebb belsőépítészeti megoldásai – nyitható mennyezet, változatos fényeffektusok – mellett beépített orgona és a Stefanidesz Károly zeneigazgató által vezetett zenekar szolgálta a közönséget.

 

 

 

 

 

A Genius Film szerződése 1931-ben lejárt, s ekkor az amerikai Metro–Goldwyn– Mayer vette át a mozit, melynek nevét Scala-Metróra változtatták. A második világháborút követően a Mafirt érdekeltségébe, az államosítással pedig 1950-ben a Főmo tulajdonába került, s ekkor kapta a Szikra mozi nevet. 1957-ben már nem lehetett tovább halogatni a felújítást és a belső átalakítást.

 

Modernizálták az előcsarnokot, kicserélték a pénztárfülkéket, megváltozott a mennyezet kialakítása. A három lépcsőfokkal megemelt körúti bejáraton belépve a néző egy négyzetes szélfogó térbe érkezett, melyből további három lépcsőfok vezetett a pénztárcsarnokba. A pénztárfülkék mellett nyíltak a földszinti nézőtérre és az erkélyre vezető lépcsőfeljárók. Az előadás után a folyosók túlsó végén lévő lépcsőházat használta a közönség a mozi elhagyására, a kijáratok a Jókai utcára nyíltak.

 


A Szikra mozit 1974-ben bezárták, és közel négyesztendős kényszerszünet következett. Ekkor alapjaiban változtatták meg a Bauer-féle terveket: kamaratermet építettek, a felvezető lépcsőházakat teljesen elbontva új, kétkarú lépcsősort létesítettek. A nagyteremben is csak részben maradt meg a Bauer-féle belsőtér-kiképzés. A közönségforgalmi részeket jellegtelen kerámialapokkal burkolták, padlójára pedig gumilapokat fektettek.

 


A mozi a hatvanas-hetvenes években élte fénykorát: délelőtt és délután, napi hat előadásban vetítettek filmeket zsúfolt házakkal. A Budapest Film kezelésében lévő filmszínház 1990-ben a Metró mozi nevet kapta, de a plázák elszaporodásával - oly sok mozi közt - a Metró is bezárt 2000-ben; nem tudta felvenni a versenyt a multiplexekkel.

 

Miután az épület a MÁV Rt. tulajdonában volt, a magas bérleti díj miatt a Budapest Film nem kívánta felújítani. 2004-ben tulajdonost cserél a mozi, mivel a MÁV-tól megvásárolja az egész ingatlanegyüttest a Budapesti Ingatlan Hasznosító és Fejlesztő Rt., majd ezt követően 2006-ban beköltözik a Ruttkai Éva Színház, amely 2008-tól már a Nyugati Teátrummal közösen üzemelteti a házat.

 

Ez idő alatt az Operett Színház is tart itt egy meglehetősen vegyes fogadtatású bemutatót, s végül 2009 nyarán - mivel ezek a kétes hírű bulvárszínházi formációk nem fizetik a bérleti díjat -, a tulajdonos felmondja a szerződést velük.

 

 

 

A SZIKRABÁR Kft. – amely kimondottan abból a célból alakult, hogy az egykori mozi helyén egy új, alternatív kulturális és szórakoztató központot hozzon létre – 2011. júniusa óta bérli az ingatlant.


 

 

 

 

Mozi kisterme

 

  1. Klasszikus filmklubként működik. Azzal a kitétellel, hogy ide bérletet kell váltani, amellyel a különböző típusú programokra beléphet a néző. Nevezzük “agytréningnek”, “filmes fitnessznek” stb, stb.
  2. Főiskolások vizsgafilmjeinek levetítése.
     

 

NAGYTEREM

 

  1. Revüfilmek
  2. Koncertfilmek
  3. Némafilm vetítés – a régi időket idézve zongoristával
  4. “Annyira rossz, hogy már jó”
  • régi szovjet filmek vetítése
  • korabeli trash szörnyes-horror-zombie filmek
  • Szexuális felvilágosítás a hatvanas évekből
  • MTV klub – az MTV hőskorából
  • Youtube klub – az étlapról az ételek mellett választható a youtube-ról több felsorolt filmrészlet, vicces videó. Ezek lejátszása – mint a wurlitzernél – bizonyos pénzösszeg fejében megvásárolható.

 




ugrás a lap tetejére



 

NYITÓOLDAL |    Rólunk |    Aktuális |    Party |    BAR & BISZTRO |    RENDEZVÉNY |    GALÉRIA

 

    SZIKRA-Bár Vendéglátóipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

 székhely: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. IV.em 4.
cégjegyzékszám: 01-09-936045
statisztikai számjel: 22618595-5630-113-01
adószám: 22618595-2-42
bankszámlaszám: 12010628-01211450-00100001
e-mail: info [kukac] szikra [pont] eu
telefon: (+36-1) 911-09-11
fax: (+36-1) 706-51-27

Felelős kiadó: Keresztes János ügyvezető