2013. június   
  --------------------------  
H K Sz Cs P Sz V





1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Csatlakozz a hírlevelünkhöz!
Név:
E-mail:






Kritikus Óra – januárban a HOPParttal a SZIKRÁBAN


Január 12-én a Chicago után Kelemen Orsolya kritikus vezetésével kerül sor az első KO-ra, amelyen részt vesz Zsótér Sándor, rendező, Kákonyi Árpád és Matkó Tamás, zenei vezetőkvalamint a színészek.


Szerencsés esetben a színházi kritika iránytűként szolgál mind az alkotók, mind a nézők számára, és fontos szerepe lehet abban is, hogy alkotó és néző közelebb kerüljenek egymáshoz. A komoly múlttal rendelkező, eddig elsősorban az évente kiadott színházi díjairól ismert szakmai szervezet, a Színházi Kritikusok Céhe éppen ezért nagy hangsúlyt helyez a színházakkal és közönséggel való kommunikáció erősítésére. E szándék megvalósításának egyik első lépése a KO – Kritikus Óra címet viselő programsorozat bevezetése. A KO nem más, mint egy adott előadást követő, a céh tagjai által moderált szakmai beszélgetés vagy közönségtalálkozó, melyen részt vesznek az alkotók, előadók is. Idén ősztől a KO mellett elindult a KB – Kritikus Bevezető is, mely előadások előtti, ismeretterjesztő jellegű szakmai felvezetést takar.


2011-01-12

 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

ugrás a lap tetejére



 

NYITÓOLDAL |    Rólunk |    Aktuális |    Party |    BAR & BISZTRO |    RENDEZVÉNY |    GALÉRIA

 

    SZIKRA-Bár Vendéglátóipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

 székhely: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. IV.em 4.
cégjegyzékszám: 01-09-936045
statisztikai számjel: 22618595-5630-113-01
adószám: 22618595-2-42
bankszámlaszám: 12010628-01211450-00100001
e-mail: info [kukac] szikra [pont] eu
telefon: (+36-1) 911-09-11
fax: (+36-1) 706-51-27

Felelős kiadó: Keresztes János ügyvezető